2010. július 22., csütörtök

Paella

A Lidlben a mai naptól akciósan kapható paella serpenyő. Már régóta szeretném kipróbálni az ebben készülő spanyol rizsételt, úgyhogy miután ma beszereztem, rögtön használatba is vettem a serpenyőt. Elég nagy, 38 cm átmérőjű, így az én tűzhelyemen nem tudtam a gázrózsa közepére helyezni a konyhapult miatt, ezért 1-2 percenként fordítottam rajta egyet, hogy nagyjából egyenletesen érje a hő. A paella elkészítése során az itt leírtakat követtem főként, a hozzávalókat pedig a hűtő tartalmához igazítottam. Nagyon finom, laktató egytál étel lett. Kovászos uborkával ettük.

Hozzávalók (4-5 személyre)
  • 1 vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 2 paradicsom (héj nélkül)
  • 2 ek házi paradicsompüré
  • 2 babérlevél
  • 2 kk fűszerpaprika
  • 1 kisebb padlizsán
  • 1 szál mangalica kolbász
  • 1 egész csirkemellfilé
  • 350 g carnaroli rizs
  • 1 l alaplé
  • 1 csipet sáfrány (ez sajna nálam kimaradt, mert nem kaptam)
  • olívaolaj, só, bors

Elkészítés
  1. A sofritohoz a paella serpenyőben az apróra vágott vöröshagymát, a zúzott fokhagymagerezdeket, a kockára vágott paradicsomot és a paradicsompürét a babérlevéllel olívaolajon, kis láng felett megpárolom. Amikor kezd sűrűsödni, hozzáadom a fűszerpaprikát is, majd megvárom, amíg elpárolog a leve teljesen. Kiszedem egy tálkába.
  2. Egy evőkanál olívaolajon átforgatom a kis kockákra vágott padlizsánt is, sózom, borsozom, puhára párolom. Ezt is félre tesszük.
  3. Következik a kolbászdarabkák megpirítása, melyet szintén kiszedünk a serpenyőből.
  4. A kockára vágott csirkemellt is aranybarnára pirítjuk a kolbászból visszamaradt zsíron, enyhén sózzuk, borsozzuk, és ha kész, egy tálkába szedjük.
  5. A sofritot újra a serpenyőbe helyezem, és felöntöm kb. 7 dl alaplével (nálam most víz és tavaly eltett zöldségmix + 1 csipet sáfrány lett volna, ha kaptam volna...), 5 percig forralom, majd hozzáadom a rizst, sózom, borsozom. Szépen elegyengetem a serpenyőben, és 10 percig nagy lángon főzöm, közben a serpenyőt 1-2 percenként rázogatva (és forgatva a fent említett okok miatt). Ha túl gyorsan párolog az alaplé, öntök még hozzá.
  6. Ha letelt a 10 perc, hozzáadom a sült padlizsánt, kolbászt és a csirkemellkockákat. A következő 10 percben kis lángon folytatom a főzést, és nem rázogatom, kevergetni sem szabad (a forgatás viszont marad). Majd 2-3 percig nagy lángon elfőzöm a maradék alaplevet, ha maradt, és kissé megpirítom az alját.
  7. Végül elzárom alatta a gázt, és alufóliával lefedve 5 percig pihentetem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails
 


Design by: Blogger XML Skins | Distributed by: Blogger Templates | Sponsored by Application Monitoring

© puffancs

Creative Commons License
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható