2010. november 29., hétfő

Sütőtökös cheesecake karamellszósszal

A sütőtökkel nem mindig voltam ennyire jó viszonyban. Kiskoromban Anyukám rendszeresen próbálta belém diktálni. Nem sok sikerrel, mivel a rosszullét kerülgetett már a "szagától" is. Aztán egy éve egy étteremben a vacsorapartnereim unszolására megkóstoltuk a szezonális kínálatban szereplő sütőtökkrémlevest tökmagolajjal és pirított pancettával. Mondanom sem kell, isteni volt. Otthon rögtön reprodukáltam is, és azóta az őszi-téli időszakban legalább kéthetente visszatérő vendég a konyhában, nemcsak leves formájában. Hihetetlen, hogy mennyit változik az ember ízlése az élete során (bár a sárgadinnye esetében nem érzem még a változás szelét..).
Az utóbbi időben a külföldi blogokon naponta jelennek meg a különféle szebbnél szebb sütőtökös piték, muffinok, sajttorták. Nagyon kíváncsi lettem, hogy vajon hogy működhet a sütőtök édességben. A sajttortára esett a választásom. A biztonság kedvéért készítettem hozzá egy kis karamellszószt, hogyha mégse jönne be annyira, valami feldobja, de enélkül is teljesen jó, még a válogatós gyerekeknek is nagyon ízlett.

Hozzávalók (22 cm-es tortaformához)
Alap
  • 215 g keksz (1 csomag Győri Zabfalatok)
  • 100 g vaj
  • 1/2 tk fahéj
Töltelék
  • 500 g mascarpone
  • 250 g sütőtökpép
  • 150 g barnacukor
  • 3 tojás
  • 1/2 tk fahéj
  • 1/2 tk reszelt gyömbér
  • 1/4 tk szerecsendió
  • 1/4 tk szegfűszeg
  • 1 csipet só
  • 1 tk vaníliakivonat
  • 2 ek keményítő
Karamellszósz
  • 125 g kristálycukor
  • 80 ml tejszín
  • 25 g vaj

Elkészítés
  1. A sütőtököt megmosom, 4 részre vágom, és 180 °C-on 45-60 percig sütöm. 250 grammnyi pépet félreteszek (a többit megeszem magában, vagy krémleves készül belőle, esetleg krumplipüréhez keverem).
  2. A kekszet morzsás állagúra darálom, hozzádolgozom az olvasztott vajat, a fahéjat, és a sütőpapírral bélelt tortaforma aljába nyomkodom a masszát. 180 °C-os sütőben 8 percig sütőm, majd hagyom hűlni.
  3. A töltelékhez a szobahőmérsékletű mascarponet kikeverem a cukorral, a tojásokkal, a fűszerekkel, a vaníliakivonattal, a keményítővel és a sütőtökpéppel.
  4. A krémet a kekszalapra öntöm, és 160 °C-on 30 percig, majd további 30 percig 140 °C-on sütöm (sütőfüggő!). Ha nagyon kezd barnulni a teteje, érdemes alufóliával letakarni. Akkor jó, ha a teteje még kissé remeg.
  5. Nyitott sütőajtó mellett hagyom hűlni, majd néhány óra hűtés után fogyasztható is.
  6. Közben elkészítem a karamellszószt. A cukrot világosbarnára karamellizálom (ha 2 ek vízzel kezdjük karamellizálni a cukrot, kisebb az esélye a leégésnek), majd tűzről lehúzva óvatosan hozzákeverem a tejszínt és a vajat, és lassú tűzön addig főzöm folyamatosan kevergetve, amíg el nem éri a megfelelő állagot.

2010. november 15., hétfő

Lazackrém

Egyszerű, gyors, de mégis nagyszerű, kényeztető reggeli. Fokhagymás pirítóssal a legjobb.

Hozzávalók (4-6 személyre)
  • 200 g hidegen füstölt lazacfilé
  • másfél doboz Philadelphia krémsajt
  • 3 ek tejföl
  • petrezselyemlevél
  • só, bors

Elkészítés
Minden hozzávalót egy magasfalú mérőedénybe teszek, és botmixerrel krémesre turmixolom.

2010. október 27., szerda

Szezámmagos édes-csípős csirkemellfalatkák

Megvettem életem első GoodFood magazinját. Tele van jobbnál jobb receptekkel, órákon át lapozgattam. Kinéztem párat, amit a következő hetekben el fogok készíteni. Először erre az egyszerű és gyors kínai jellegű ételre esett a választásom. 30 perc alatt megvan, és nagyon finom.

Hozzávalók (4-5 személyre)
  • 250 g jázminrizs
  • 750 ml meleg víz
  • 1 ek szezámmag
  • 500 g csirkemell
  • 1 piros és 1 sárga kaliforniai paprika
  • 2 ek kukoricakeményítő
  • 2 ek szójaszósz
  • 1 lime leve
  • 2 ek méz
  • őrölt chili (ízlés szerint)

Elkészítés
  1. Egy lábasban olajat melegítek, hozzáöntöm a rizst, átkeverem, majd felöntöm 750 ml meleg vízzel. Lefedve 15-20 percig főzöm néha kevergetve, amíg magába nem szívja az összes vizet, majd sózom.
  2. Egy wokban megpirítom a szezámmagot, majd egy tálkába öntöm, és félrerakom.
  3. A wokban olajat hevítek, rádobom a vékony csíkokra vágott csirkemellt és paprikát. Rázogatva addig sütöm, míg szép aranybarna nem lesz.
  4. Egy kis tálkában összekeverem a keményítőt, a szójaszószt, majd hozzáadom a lime levét, a mézet, a chilit, a szezámmagot és 12 evőkanál hideg vizet.
  5. A szószt a húsra öntöm, és addig rázogatom, amíg a szósz teljesen be nem vonja a húst, ill. a paprikát, és kissé be nem sűrűsödik.
Ötlet: GoodFood 2010/11

2010. október 26., kedd

Marcipános tejberizs

Semmi extra, csak egy kis tejberizs marcipánnal megbolondítva, és a madártejhez hasonlóan házi tejből készült ez is.

Hozzávalók
  • 250 g rizs (Arborio)
  • víz
  • 1 l tej
  • 1 csipet só
  • 1 ek vaníliakivonat
  • 1 dl tejszín
  • 50 g vaj
  • 100 g marcipán (ha nem marcipánnal készül, akkor helyette 2-3 ek cukor)
Elkészítés
  1. A rizset felöntöm annyi vízzel, amely épp ellepi, és előfőzöm 5 percig, majd leszűröm.
  2. Felöntöm a tej 2/3-ával, hozzáadom a sót és a vaníliakivonatot.
  3. Néha megkevergetve főzöm 15-20 percig, és fokozatosan hozzáadom a maradék tejet is.
  4. Elzárom alatta a gázt, és hozzáöntöm a tejszínt, belekeverem a hideg vajat, és belereszelem a marcipánt is. Néhány percig lefedve pihentetem tálalás előtt.
  5. Általában nádcukorral, fahéjjal, vagy reszelt csokival szórom meg a tetejét.

2010. október 25., hétfő

Madártej

Nemrég sikerült beszerezni házi tejet megbízható forrásból. Sok finomságot készítettem belőle azóta, de magában még nem mertem megkóstolni. Egy kicsit idegenkedem tőle sajnos, de rajta vagyok az ügyön. Bemelegítésként madártejjel próbálkoztam, amely érezhetően finomabb így, mint bolti tejből.

Hozzávalók
  • 1 l tej
  • 3 tojás
  • 3 ek + 1 ek cukor
  • 1 vaníliarúd
  • 1 csipet só

Elkészítés
  1. A tojásokat szétválasztom. A tojássárgáját habosra keverem a 3 evőkanál cukorral és a vaníliarúd kikapargatott belsejével.
  2. A tojásfehérjét 1 evőkanál cukorral kemény habbá verem.
  3. A tejet felforralom, és a habból egy evőkanál segítségével "felhőket" szaggatok, és közepes lángon 1-1 percig főzöm mindkét oldalukat. A habot óvatosan egy edénybe szedem.
  4. A sárgájához keverek a meleg tejből először pár evőkanálnyit, majd úgy 1 dl-nyit. A tejes sárgáját végül a tejhez öntöm (közben a kikapart vaníliarudat is hozzádobom), és folyamatos kavargatás mellett besűrítem lassú tűzön. Pár percig tart az egész, vigyázni kell, nehogy kicsapódjon a tojás.
  5. A habokat meg lehet locsolni egy kis karamellszósszal tálaláskor, úgy még finomabb.

2010. október 15., péntek

Rókagombás rizottó

Sikerült beszerezni fél kg nagyon szép, friss rókagombát nemrég a piacon. Valami egyszerű ételt akartam készíteni, amiben jól érvényesülhet a jellegzetes íze. Így került a rizottóba.

Hozzávalók
  • 400 g rizs (carnaroli)
  • 500 g rókagomba
  • 1 fej vöröshagyma
  • 5 gerezd fokhagyma
  • 150 ml fehérbor
  • kb. 2 l alaplé
  • 100 g vaj
  • 100 g parmezán
  • petrezselyemlevél
  • só, bors

Elkészítés
  1. A vajból két evőkanálnyit megolvasztok egy nagy serpenyőben, majd átforgatom a zúzott fokhagymával.
  2. A rókagombát megmosom, a nagyobb tölcséreket kettévágom, a fokhagymás vajhoz adom, sózom, borsozom, és megpárolom.
  3. Egy lábasban két evőkanál vajat olvasztok, hozzáadom az apróra vágott hagymát, megpárolom, majd a rizset is hozzáforgatom.
  4. Felöntöm a borral, és hagyom teljesen elpárologni.
  5. Ezt követően merőkanalanként adagolom hozzá az alaplevet, és folyamatosan kevergetem. A következő adag alaplevet akkor öntöm hozzá, ha az előzőt már teljesen magába szívta.
  6. Kb. 17-20 perc alatt a rizs meg is fő, ekkor sózom, borsozom, hozzákeverem a gombát, az apróra vágott petrezselyemlevelet, majd lefedve 2 percig állni hagyom.
  7. A maradék (hideg!) vajat és a reszelt parmezánt belekeverem, és rögtön tálalom.

2010. október 13., szerda

Csokis-körtés muffin

Az utóbbi hetekben szinte körtemérgezést kaptunk a rengeteg körtétől. Leginkább magában fogyasztottuk, illetve néhány napja elkezdtük aszalni is, ami egyrészt isteni finom (téli reggelek müzlijének kihagyhatatlan eleme), másrészt átmeneti körteundor esetén nem kell végignézni, ahogy megrohad, és így később is élvezhetjük az ízét. Készült még párszor kókuszos-körtés sütemény is, de néhány napja eszembe jutott, hogy már nagyon régóta nem sütöttem muffint, úgyhogy megalkottam ezt a 30 percen belül összedobható, csokis-körtés muffint egy kis fahéjjal megbolondítva. A tetejére mandula és sötétbarna nádcukor (muscovado) került, ami annyira finom, hogy magában is szoktam néha csipegni belőle. Alapból is kissé karamellás ízű, de a sütőben igazán megkaramellizálódik a tetején.

Hozzávalók
  • 250 g liszt
  • 100 g nádcukor
  • 125 g joghurt
  • 85 ml olaj
  • 75 g étcsokilencse
  • 2 tojás
  • 2 tk fahéj
  • 1 tk vaníliakivonat
  • fél csomag sütőpor
  • egy csipet só
  • 2 körte
  • 3-4 ek szeletelt mandula
  • 3-4 ek sötétbarna nádcukor

Elkészítés
  1. A tojásokat a cukorral és a vaníliakivonattal habosra kavarom, majd hozzákeverem a joghurtot és az olajat is.
  2. A lisztet elkeverem a sütőporral, a sóval, a fahéjjal, majd a tojásos részhez adom.
  3. A körtét apró, kb. fél cm-es kockákra vágom, és a csokilencsével együtt a masszához keverem.
  4. A muffinforma mélyedéseit kivajazom vagy muffinpapírt rakok bele, és belekanalazom a tésztát.
  5. 170 °C-os sütőben 20 perc alatt elkészül.

2010. október 5., kedd

Mozart torta

Kicsit sűrű volt ez a szeptember, ennek ellenére alkottam néhány finomságot a konyhában, viszont a blogra már nem volt időm feltölteni. Ez a torta is még előző hónapban készült, és úgy született meg az ötlet, hogy az ünnepelt olyan tortát szeretett volna, aminek Mozart golyó íze van. Azt hiszem, ezt sikerült is elérni. Piskóta helyett habcsókszerű tortalapokkal rétegeztem a krémeket, amitől az egész nagyon könnyed lett. Így utólag már tudom, hogy közvetlenül tálalás előtt érdemes kivenni a hűtőszekrényből, úgy szebben szeletelhető.

Hozzávalók
(24 cm-es tortaformához)

Tortalapok
  • 10 tojásfehérje
  • 300 g porcukor
  • 200 g őrölt pisztácia és mandula vegyesen
  • 2 ek kakaópor
  • 1 ek keményítő
  • 1 csipet só
Marcipánkrém
  • 250 g mascarpone
  • 150 g marcipánmassza
  • 50 g őrölt natúr zöldpisztácia
  • 150 g tejszín
Nugátkrém
  • 250 g mascarpone
  • 200 g nugátkrém
  • 150 g tejszín
Marcipánbevonat
  • 250 g marcipánmassza
Ganache
  • 180 g étcsokoládé
  • 150 g tejszín
  • 1 ek vaj
Elkészítés
  1. A tortalapokat készítem el először. Ehhez a tojásfehérjét a sóval kemény habbá verem, majd apránként belekeverem az összes többi hozzávalót is. Sütőpapírt rakok egy tortaformába, rákanalazom a habot, és 180 °C-on 25 percig sütöm.
  2. A marcipánkrémhez a mascarponét habosra kavarom, majd belereszelem a marcipánmasszát, végül az őrölt pisztácia és a kemény habbá vert tejszín kerül bele.
  3. A nugátkrémnél is a mascarponét keverem először habosra, majd hozzáadom a nugátkrémet (előtte beraktam a mikróba 20 mp-re), és a tejszínhabot.
  4. A krémeket felhasználás előtt érdemes a hűtőbe rakni pár órára.
  5. Ha teljesen kihűlt a tortalap, kettévágom. Az egyik lapot a tortaformába rakom, és rákenem a marcipánkrémet, ráhelyezem a másik lapot, majd a nugátkrémet oszlatom el a tetején.
  6. Hűtőben tartom 1-2 órán keresztül, majd a vékonyra nyújtott marcipánmasszával befedem az egész tortát.
  7. A ganache-hoz a tejszínt felforralom egy vastagaljú lábasban, majd a darabokra vágott csokit kis lángon felolvasztom benne folyamatos kevergetés mellett. Ha már egynemű, elkeverem benne a hideg vajat is.
  8. Hagyom hűlni (kb. fél óra), majd ráöntöm az egészet a torta tetejének a közepére, és egy kanál segítségével elkezdem széthúzni, az oldalára lefolyt krémet szépen elegyengetem, végül pedig egy késsel átsimítom az egészet.
  9. 2-3 óra hűtőben eltöltött idő után már szeletelhető is.

2010. szeptember 14., kedd

Somlói galuska

Nemrég egy Debrecen melletti csárdában ebédeltünk, ahol az étlapot nézegetve eldöntöttük, hogy megkóstoljuk a somlói galuskát, de a számításunkat keresztbe húzta a főételek mennyisége. Egy falat sem fért volna belénk. Így még akkor eldöntöttem, hogy egy ráérős hétvégén nekiugrok életem első saját készítésű somlói galuskájának. Cukrászdai és bolti somlóin nőttem fel, és igazából sosem értettem, hogy miért vannak annyira odáig érte, bár egy-két helyen ettem egész finomat is. De most, hogy elkészítettem ezt a változatot, már kezdek rájönni. Nem véletlenül lett a somlói galuska Magyarország Kedvenc Süteménye. Az biztos, hogy inkább itthon pepecselek vele, ha rámtör a somlói-ehetnék, mert ezután valószínűleg csak csalódnék a készen kaphatóakban. Az alábbi változatot több interneten és szakácskönyvben található recept alapján alakítottam ki a saját ízlésemnek megfelelően. Dió helyett törökmogyorót használtam, mert még nincs a piacon idei diót, a tavalyi pedig már megavasodott, és valahol olvastam, hogy ezzel is működik, és tényleg.

Hozzávalók (~12 adag)
A piskótákhoz
  • 6 db tojás
  • 6 ek cukor
  • 6 ek liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 ek vaníliakivonat
  • 1 csipet só
  • 1 ek cukrozatlan kakaópor
  • 1 ek őrölt törökmogyoró
A krémhez
  • 4 dl tej
  • 2 dl tejszín
  • 1 vaníliarúd
  • 5 tojássárgája
  • 150 g cukor
  • 100 g liszt
A sziruphoz
  • 100 g cukor
  • 1,5 dl víz
  • 0,5 dl rum
  • 1 citrom reszelt héja
  • mazsola
A csokiöntethez
  • 200 g étcsokoládé
  • 100 g porcukor
  • 1,5 dl víz
  • 0,5 dl rum
A tejszínhabhoz
  • 1 l tejszín
  • 5 ek porcukor
  • pirított törökmogyoró
  • baracklekvár
  • cukrozatlan kakaópor
Elkészítés
  1. Háromféle piskótát sütök, egy simát, egy kakaósat és egy mogyorósat. (Előtte lemérem a tálat, mert a sima masszát a végén 3 részre fogom osztani.) A tojásokat szétválasztom, a sárgáját a cukorral és a vaníliakivonattal fehéredésig kavarom, majd a sütőporral elkevert lisztet is hozzáadom. A fehérjét a sóval kemény habbá verem, és óvatosan a cukros-lisztes tojáshoz forgatom.
  2. Egy kisebb tepsit (kb. 20x30 cm) veszek elő, kibélelem sütőpapírral, és rákanalazom a massza egyharmadát, és 8-10 percig 170°C-ra előmelegített sütőben sütöm.
  3. Közben a megmaradt massza felét átszedem óvatosan egy tálba (pl. amiben a fehérjét vertük fel - így 2 tállal megúszhatjuk). Az egyikhez hozzáadom a kakaóport, a másikhoz pedig az őrölt törökmogyorót, és ugyanabban a tepsiben egymásután kisütöm ezeket a piskótákat is. Amint megsültek lehúzom róluk a sütőpapírt, és rácson hagyom hűlni.
  4. A krémhez a tojássárgáját a cukorral, a vaníliarúd kikapargatott magjaival fehéredésig kavarom, ezt követően hozzáadom a lisztet is. Ezalatt a tejet és a tejszínt a kikapart vaníliarúd felével (a másik fele a sziruphoz kell majd) egy lábasban felforraljuk. Ha ez megtörtént, a tojásos masszához öntöm apránként, és alaposan elkeverem. Végül az egészet visszatöltöm a lábasba, és sűrűsödésig főzöm kis lángon, állandó kevergetés mellett. Félreteszem hűlni.
  5. A szirup hozzávalóit a rum kivételével és a már említett vaníliarúd másik felével egy kis lábasba teszem, és beforralom a felére körülbelül. A végén elkeverem benne a rumot is.
  6. Ezután elkezdem összeállítani. Előveszem a tepsit, amiben sütöttem a piskótákat (jó, ha magas a fala), és lefektetem a sima piskótalapot, meglocsolom a szirup egyharmadával, rákenem a kihűlt vaníliakrém felét, megszórom a sziruppal együtt főzött mazsola felével és durvára vágott törökmogyoróval, ráhelyezem a csokis piskótát, aztán szirup, krém, mazsola, törökmogyoró, végül a mogyorós piskóta jön, amire rácsorgatom a szirup maradékát, vékonyan megkenem baracklekvárral, és megszórom kakaóporral. Lefedem az egészet fóliával, és a hűtőben pihentetem egy éjszakán át (vagy 3-4 órán át).
  7. Tálalás előtt elkészítem a csokiöntetet, amelyhez a rumot kivéve minden hozzávalót egy kisebb lábasba öntök, és addig kevergetem folyamatosan kis láng mellett, amíg a csoki fel nem olvad. Ekkor elzárom alatta a gázt, és hozzáadom a rumot is. Hűlés közben még sűrűsödni fog.
  8. A hideg tejszínt robotgéppel kezdem verni, majd amikor már kezd sűrűsödni, hozzáadom a porcukrot, és kemény habbá verem.
  9. Ha minden elkészült, jöhet a tálalás. Kanállal (én fagyis kanalat használtam) nagyobb darabokat vágok a krémes piskótából, meglocsolom csokiöntettel és tejszínhabot kanalazok mellé (a tejszínhabot megszórtam még egy kis mogyorókrokanttal).

2010. szeptember 12., vasárnap

Hátszín mustáros barbecue szósszal és rozmaringos tepsis krumplival

Nemrég Hortobágyon jártunk a bio húsboltban, ahol elég rendesen felpakoltunk a szebbnél szebb húsokból. Amikor odaértünk, éppen egy frissen érkezett szürkemarhát bontott fel a hentes, úgyhogy kicsit várnunk kellett, de megérte. Egyszerűen gyönyörűek a húsok, és az átlag húsboltokhoz képest ezerszer tisztább és korszerűbb környezetben kínálják a portékájukat. Ez alkalommal rackajuh combot és oldalast, szürkemarha combot, velős csontot és hátszínt vettünk. A rackajuhból előző héten - az egyik napon, amikor kivételesen szép idő volt - pörkölt készült bográcsban. Mondanom sem kell, isteni volt, bár az 5 órás főzési idő után már nagyon éhesek voltunk. :) A hátszínt még aznap bepácoltam, így kb. egy hétig érlelődött. Ami érdekes ezzel kapcsolatban, az a barbecue szósz, ami nagyon jól sikerült. Más húsokhoz is el tudom képzelni, pl. tarjához, esetleg grillezett zöldségekhez mártogatósként.

Hozzávalók (4 személyre)
  • 500 g szürkemarha hátszín
A páchoz
  • bors
  • mustár
  • olaj
A barbecue szószhoz
  • 100 g mustár
  • 100 g dijoni mustár
  • 100 g nádcukor
  • 0,5 dl víz
  • 3 ek fehérborecet
  • 1/2 tk bors
  • 1/2 tk őrölt csili
  • 1 ek vaj
A tepsis krumplihoz
  • 500 g krumpli
  • pár szál rozmaring
  • 4 gerezd fokhagyma
  • olívaolaj
Elkészítés
  1. A hátszínt kb. kétujjnyi szeletekre vágom egy éles késsel. Borsozom (sózni nem kell) mindkét oldalukat, vékonyan megkenem mustárral, majd egy műanyag dobozba rakom szorosan egymás mellé. Ha kész egy sor, olajat öntök rá úgy, hogy teljesen ellepje a hússzeleteket. Így járok el, amíg el nem fogynak. Legalább 2-3 napig jó, ha ebben a pácban érlelődik a hűtőszekrényben.
  2. Sütés előtt 2 órával kiveszem a hűtőből, és addig elkészítem a krumplit és a szószt.
  3. A krumplit meghámozom, cikkekre vágom, és egy sütőpapírral bélelt tepsiben elrendezem. A fokhagymagerezdeket karikára vágom, és rászórom a krumplira. Az egészet meglocsolom kevés olívaolajjal, rozmaringot tépkedek rá, és 200°C-on 1 órán keresztül sütöm.
  4. A barbecue szószhoz a vaj kivételével minden hozzávalót összekeverek egy kis lábasban, majd elkezdem melegíteni. Rendszeresen kavargatva 20 percig rotyogtatom kis lángon. A végén felolvasztom benne a vajat, és elzárom alatta a gázt.
  5. A hátszínt mi közepesen átsütve szeretjük a leginkább. Egy serpenyőben kevés olajat hevítek, a hússzeletek mindkét oldalát nagy lángon 1-1 percig sütöm, majd 3-3 percig közepesnél kisebb lángon. Sütés közben sózom a hátszínszeleteket.
  6. A hátszínt a barbecue szósszal és a rozmaringos tepsis krumplival tálalom.

2010. szeptember 1., szerda

II. Oscar kedvence - svéd mandulatorta

II. Oscar Svédország királya volt a századforduló idején, az ő kedvenc tortája volt ez a vajas krémmel töltött mandulás habcsóktorta, az Ikeából jól ismert svéd mandulatorta. A svéd recepteket nézegetve sokan felturbózzák a krémet pl. karamellizált mandulával vagy kávéval. Én most maradtam az alapverziónál, amely szerintem elég finom lett.

Hozzávalók (24 cm-es formához)
  • 8 tojás
  • 300 g porcukor
  • 200 g őrölt mandula
  • 2 ek kakaópor
  • 1 tk mandulakivonat (elhagyható)
  • 200 g kristálycukor
  • 1 tk vaníliakivonat
  • 400 ml tejszín
  • 300 g vaj
  • szeletelt mandula
Elkészítés
  1. A tojásokat szétválasztom, a fehérjét kemény habbá verem, majd kisebb adagokban hozzákeverem a porcukrot, aztán az őrölt mandulát, a kakaóport és a mandulakivonatot is.
  2. Egy tepsibe sütőpapírt vágok, ráhelyezem a 24-cm átmérőjűre állított tortagyűrűt, és belekanalazom a masszát.
  3. 175 °C-os sütőben 20 percig sütöm, majd a formában hagyom kihűlni.
  4. A krémhez a nyolc tojás sárgáját a cukorral és a vaníliakivonattal habosra kavarom.
  5. A tejszínt elkezdem melegíteni (nem kell forralni!) egy vastag aljú fazékban.
  6. A meleg tejszínből a cukros tojáshoz keverek néhány kanállal, majd az egészet folyamatos kevergetés mellett a tejszínhez öntöm.
  7. Megszakítás nélkül keverem addig, amíg be nem sűrűsödik, vigyázva, hogy oda ne kapjon.
  8. Ha pudingsűrűségű, elzárom alatta a gázt, hozzáadom a kockára vágott vajat, és hagyom kihűlni, majd a hűtőbe rakom, amíg el nem éri a megfelelő, azaz nem túl folyékony, de azért kenhető állagot.
  9. A tortalapot kettévágom egy éles késsel. Az alsó lapra simítok a krém felénél valamivel kevesebbet, ráhelyezem a másik tortalapot, majd bevonom az egész tortát a maradék krémmel, és hűtőbe teszem tálalásig.
  10. A szeletelt mandulát egy serpenyőben megpirítom, és tálalás előtt a megszórom vele a tortát.
Forrás: Anne's Food

2010. augusztus 29., vasárnap

Pizza

A Lidlben néhány hete volt egy akció, ott tettem szert a képen látható pizzaformára. Négy darab 29 cm átmérőjű forma volt egy dobozban állvánnyal együtt. Végre fel is avattam. Nagyon praktikus, egyszerre süthetünk többféle feltéttel készülő pizzát, csak arra kell figyelni, hogy az alsó pizzáknak több időre van szükségük. A pizzatésztát vékonyra nyújtottam, a feltét pedig paradicsomszószból, mozzarellából, sonkából és kukoricából állt.

Hozzávalók (4 db 29 cm-es pizzához)
A pizzatésztához
  • 560 g kenyérliszt
  • 300 g 20 °C-os víz
  • 6 ek olívaolaj
  • 15 g friss élesztő
  • 15 g só

A pizzaszószhoz
  • 800 g paradicsom (San Marzano)
  • 1 vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • bors
  • oregánó
  • bazsalikom

Elkészítés
  1. A lisztet, a vizet, az olívaolajat és az élesztőt egy tálba teszem, és a kézi mixer dagasztó betétjével alacsony fokozaton keverem 3 percig, majd hozzáadom a sót, és további 6 percig keverem magasabb fokozaton. Puha, ragacsos állagú lesz.
  2. A tésztát egy nyújtótáblán kiterítem, és elkezdem hajtogatni (a technika olaszul colomba). Először is téglalap alakúra nyújtom az ujjaimmal a tésztát úgy, hogy közben az ujjaimat a tésztára merőlegesen tartva nyomkodom, apró lyukakat képezve így a felületén.
  3. A tészta felső harmadát középre hajtom, az ujjaimmal megszúrkálom, majd az alsó harmadát is ráhajtom, szintén megszúrkálom. 90 fokkal elfordítom, majd megismétlem az egészet. A colombától a tészta könnyebb és levegősebb lesz.
  4. Ha végeztem a hajtogatással, 20 percig pihentetem.
  5. A munkafelületet vékonyan belisztezem, a tésztát négy egyenlő részre osztom, és köralakúra nyújtom mindet. Az így kapott köröket sütőpapírra teszem, és berakom a hűtőbe min. 4, max. 8 órára.
  6. Közben elkészítem a pizzaszószt. A paradicsomok alját bemetszem, majd 1-2 percre forró vízbe rakom őket, hogy utána könnyebben lehúzhassam a héjukat. A hámozott paradicsomokat félbevágom, eltávolítom a magokat, és apró kockákra vágom.
  7. Az apróra vágott vöröshagymát olívaolajon üvegesre párolom, majd hozzáforgatom a zúzott fokhagymát és a paradicsomkockákat is.
  8. Felöntöm 0,5-1dl vízzel, sózom, borsozom, és néha (a vége felé sűrűbben) megkevergetve 40-45 percig főzöm, míg be nem sűrűsödik, ekkor adom hozzá a bazsalikomot és az oregánót, és ezzel el is készült.
  9. A sütőt 230 °C-ra melegítem. A formákat is berakom a sütőbe, hogy melegek legyenek.
  10. A pizzatésztát kiveszem a hűtőből, az előmelegített formákba helyezem, és megszúrkálom az ujjammal (középről indulva kifelé, a perem mentén körbe, majd vissza), ezután villával is megszúrkálom, majd megkenem a pizzaszósszal, mozzarellát rakok rá, végül a sonka és a kukorica következik.
  11. 10-15 percig sütöm a pizzákat.
Forrás: Giorgio Locatelli - Ízek Itáliája

2010. augusztus 20., péntek

Fehércsokis kókuszkocka


Ez a recept - csakúgy mint a mézes krémes - Piri mama receptes füzetéből származik. Azonban egy kicsit variáltam rajta, a tésztába került kakaópor is, és fehércsokival vontam be (ötlet: innen).

Hozzávalók
A tésztához
  • 370 g porcukor
  • 2 tojás
  • 50 g vaj
  • 1 tk vaníliakivonat
  • 5 kanál meleg méz
  • 350 g liszt
  • 50 g kakaópor
  • 1 kk szódabikarbóna
  • 1 csipet só
  • 2 dl tej
A mázhoz
  • 400 g fehércsokoládé
  • 2 dl tejszín
  • 150 g vaj
  • rum (ízlés szerint, nálam kb. fél dl)
  • kókuszreszelék

Elkészítés
  1. A cukrot, a tojást, a vajat, a vaníliakivonatot és a mézet habosra kavarom. A lisztet elkeverem a kakaóporral, a szódabikarbónával és a sóval.
  2. A lisztes keveréket és a tejet is a cukros masszához adom, majd kizsírozott, lisztezett, közepes méretű tepsibe öntöm az egészet, és 175 °C-os sütőben kb. 25 percig sütöm (tűpróba!).
  3. A mázhoz a fehércsokit és a vajat kis lángon vagy gőz fölött elkezdem olvasztani, ha már nagyjából megolvadt, hozzáadom a tejszínt is, a végén pedig a rumot.
  4. A kihűlt tésztát kockákra vágom, a csokimázba mártogatom, majd a kókuszreszelékben megforgatom.

2010. augusztus 17., kedd

Csokis-kókuszos cukkinikenyér

A cukkinit nemcsak sós ételek készítéséhez használhatjuk fel, süteményekben is nagyon jól működik (csak úgy mint a répa). Egyfajta nedves állagot eredményez, így néhány nap múlva sem lesz száraz a tésztánk, viszont az ízét nem lehet érezni. Ezzel a csokis-kókuszos változattal csak jól indulhat a nap.

Hozzávalók
  • 1 kisebb cukkini (250 g)
  • 90 g liszt (nálam 60 g kenyérliszt, 15 g teljes kiőrlésű tönköly, 15 g teljes kiőrlésű rozs)
  • 40 g kókuszreszelék
  • 45 g cukrozatlan kakaópor
  • 1 tk szódabikarbóna
  • 1 tk sütőpor
  • 1 csipet só
  • 1 tk fahéj
  • 1/2 tk szegfűszeg
  • 1/4 tk szerecsendió
  • 100 g kristálycukor
  • 105 g világos nádcukor
  • 2 tojás
  • 1 tk vaníliakivonat
  • 120 ml olaj
  • 100 g étcsokoládé

Elkészítés
  1. A cukkinit lereszelem (nagylyukú reszelőn!).
  2. A száraz hozzávalókat összekeverem, azaz lisztet, a kókuszreszeléket, a kakaóport, a szódabikarbónát, a sütőport, a sót, a fahéjat, a szegfűszeget és a szerecsendiót.
  3. A cukrot a tojással és a vaníliakivonattal habosra kavarom, majd az olajjal is alaposan eldolgozom.
  4. Ezt követően jöhet hozzá a lereszelt cukkini, a lisztes keverék és az apróra vágott étcsoki is.
  5. A masszát egy sütőpapírral bélelt kenyérsütőformába öntöm, és 170 °C-os, előmelegített sütőben 55-60 percig sütöm (tűpróba!).
  6. Ha kész, 10 percig pihentetem, majd kiemelem a formából, óvatosan lehúzom róla a sütőpapírt, és szeletelhető is.

A joyofbaking.com-on található recept alapján.

2010. augusztus 16., hétfő

Kókuszos-körtés sütemény

Amikor érik a körténk, mindig elkészítem ezt az egyszerű kevert tészta alapú, de annál finomabb sütit, amibe ráadásként kerül kókuszreszelék, a tetejére pedig mandula (dióval is nagyon jó). Pontos forrást nem tudok megjelölni, mert egy fénymásolt lapon kaptuk mi is. Az eredeti recepten változtattam apróbb dolgokat illetően, pl. egy 26 cm átmérőjű formát használnak a receptben, de én kb. a másfélszeresét szoktam elkészíteni, mivel nagyobb edényben készítem, a körte mennyiségét is növeltem ezenfelül, a tetejére több cukrot és mandulát szórok. A csésze helyett grammban adom meg a hozzávalók mennyiségét.

Hozzávalók (32 cm átmérőjű tortaformához)
  • 250 g vaj
  • 270 g cukor
  • 4 nagy tojás
  • 100 g kókuszreszelék
  • 250 g finomliszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 1,5 dl tej
  • 500 g körte hámozva, kockázva
  • 4-5 ek világos nádcukor
  • 15 dkg darabolt mandula vagy dió (eredetileg 3 marék szeletelt mandula)
Elkészítés
  1. A szobahőmérsékletű vajat a cukorral habosra kavarjuk, majd a tojásokat egyesével eldolgozzunk a masszában.
  2. A kókuszreszeléket, a lisztet és a sütőport egy tálban elkeverem, majd a vajas részhez adom kisebb adagokban a tejjel felváltva.
  3. Végül meghámozom a körtéket, kis kockákra vágom, és egy fakanál segítségével a tésztához forgatom.
  4. A tortaforma aljába sütőpapírt vágok, az oldalát pedig kivajazom.
  5. Beleöntöm a masszát, megszórom a nádcukorral és a mandulával, majd 170 °C-os sütőben 35-40 percig sütöm (tűpróba!). Ha gyorsan barnulna, lefedem alufóliával sütés közben. Ha teljesen kihűlt, lehet szeletelni. Másnap még finomabb.

2010. augusztus 9., hétfő

Bogyós gratin

Valami könnyű, gyümölcsös desszertre vágytam, aztán beugrott, hogy az egyik gasztroblogon olvastam egy tejfölös-málnás finomságról, amelynek a tetejére cukrot karamellizálnak. Kisebb változtatásokkal én is elkészítettem.

Hozzávalók
  • 2 bögre szeder, eper, málna vegyesen
  • 1 kis doboz natúr joghurt (125 g)
  • 1 kis doboz tejföl
  • 1 ek vaníliakivonat
  • 1 tk fahéj
  • késhegynyi kardamom
  • 2 db keksz (fügés Jó reggelt)
  • nádcukor (sötét, muscovado)

Elkészítés
  1. A joghurtot, a tejfölt, a fahéjat, a kardamomot és a vaníliakivonatot összekeverem.
  2. A gyümölcsöt megmosom, a kekszet kisebb darabokra töröm és óvatosan összeforgatom a joghurtos öntettel. (Aki "szószosabban" szeretné, rakjon hozzá még egy-két doboz joghurtot.)
  3. Az egészet egy hőálló edénybe rakom, és megszórom nádcukorral.
  4. 8-10 percig a mikrohullámú sütő grill fokozatán karamellizálom a cukrot a tetején.

2010. augusztus 7., szombat

Fehércsokis-szedres sajttorta

Számos gasztroblogon láttam mostanában bogyós gyümölcsökkel variált süteményeket, tortákat. Én most egy sütés nélküli sajttortát készítettem, amelyet szederrel dobtam fel. A különlegessége, hogy fehércsokoládéval ízesített, illetve egy zseléréteg választja ketté a krémet. Jól sikerült, mindenkinek nagyon ízlett, de nem a "pikk-pakk összedobom" fajtából való.

Hozzávalók (26 cm-es tortaformához)
A kekszalaphoz
  • 215 g keksz (1 csomag Győri Zabfalatok)
  • 100 g vaj
A töltelékhez
  • 500 g mascarpone
  • 250 g szeder
  • 200 g fehércsokoládé
  • 2-3 ek méz
  • 250 g habtejszín
  • 6-6 g zselatin
  • 0,25 + 0,25 dl víz
A zseléhez
  • 250 g szeder
  • 50 g méz
  • 13 g zselatin
  • 2,5 + 0,5 dl víz
  • 0,5 dl rozé
A felső réteghez
  • 300 g tejszín
  • 1,5 ek porcukor
Elkészítés
  1. A kekszalapot készítem el először, amihez a kekszet aprítógépben morzsásítom. A vajat közben megolvasztom, a kekszmorzsához öntöm és alaposan elkeverem a kettőt.
  2. A tortaforma aljába vágok egy köralakú sütőpapírt, majd erre egyengetem a masszát. A tortaforma oldalát sütőpapírcsíkkal bélelem ki. Hűtőbe rakom, amíg elkészítem a tölteléket.
  3. A töltelékhez a szobahőmérsékletű mascarponét habosra kavarom a kézi mixerrel, majd hozzákeverem az olvasztott fehércsokit és a leturmixolt szedret. Ízlés szerint adhatunk még hozzá egy kis mézet, illetve a kemény habbá vert tejszínt is hozzáforgatom.
  4. Ennél a pontnál a krém felét átszedem egy tálba, és a hűtőben tartom, amíg szükség nincs rá.
  5. Kb. negyed dl vizet kis lángon melegíteni kezdek, rögtön hozzáadok 6 g zselatinport, és addig melegítem kevergetve, amíg teljesen fel nem oldódik. Ekkor hozzákeverek a krémből 2-3 evőkanálnyit, majd az egészet alaposan elkeverem a krémben, és a kekszalapra öntöm.
  6. A mélyhűtőbe rakom kb. fél órára, a lényeg, hogy teljesen megszilárduljon, és csak azután öntöm rá a zselét.
  7. A zselé úgy készül, hogy a szedret egy kisebb lábasba helyezem, meglocsolom a mézzel, ráöntöm a rosét, és pár percig nagy lángon melegítem, amíg a bor alkoholtartalma el nem párolog.
  8. Ekkor jöhet hozzá 2,5 dl víz, amivel kis lángon rotyogtatom a szedret 15 percig. Hagyom hűlni, végül turmixgépben pürésítem, majd átszűröm az egészet, hogy a magoktól megszabaduljak. A zselatint a fent már leírt módon 0,5 dl vízzel elkészítem.
  9. Mielőtt ráöntöm a krémre a zselét, berakom a mélyhűtőbe 10 percre, hogy ne legyen olyan híg (vigyázni kell, nehogy túlságosan megszilárduljon, csak sűrűsödnie kell).
  10. Ezután ismét mehet a félig kész torta a mélyhűtőbe, míg a zselés réteg teljesen meg nem szilárdul (ez nálam 20 percig tartott).
  11. Ha ez kész, rá lehet önteni a krém másik felét, amiben előtte elvegyítjük ugyanúgy a zselatin másik felét.
  12. Ismét mélyhűtőzök fél óráig, majd a porcukorral kemény habbá vert tejszínt kenem a torta tetejére.
  13. Egy órán át a hűtőben pihentetem, a tálalás előtt pedig szederrel díszítem.

2010. augusztus 1., vasárnap

Brownie-val töltött csokilencsés keksz - Brownie Pillow Cookies

Íme az előző postban emlegetett keksz receptje. A hozzávalók arányát grammban adom meg, én nem nagyon szeretem a csészézést. A recept kb. 350 g mini étcsokilencsét ír, de nekem csak 50 g volt, illetve ezt kiegészítettem az itthon fellelt 2 tábla, apróra vágott étcsokival. Egyébként olyan lett, mint amilyenre számítottam, isteni. :)

Hozzávalók
  • 200 g vaj (szobahőmérsékletű)
  • 300 g világos nádcukor
  • 2 tojás
  • 1 tojássárgája
  • 1 ek vaníliakivonat
  • 350 g liszt
  • 2 tk sütőpor
  • 1/2 tk só
  • 1/2 tk szódabikarbóna
  • 250 g étcsokilencse
  • 1 adag brownie (recept itt)

Elkészítés
  1. A szobahőmérsékletű vajat habosra kavarom elektromos kézi mixerrel, majd hozzáadom a cukrot, a tojásokat és a vaníliakivonatot.
  2. Egy tálkában a lisztet összekeverem a sütőporral, a sóval és a szódabikarbónával.
  3. A lisztes részt a vajas masszával egyenletesen elkeverem, majd beleforgatom a csokilencsét is.
  4. A tésztát a hűtőbe rakom legalább 1 órára, hogy kezelhetővé váljon.
  5. A kihűlt brownie-t 2x2 cm-es kockákra vágom.
  6. A tésztából egy tenyérnyi gombócot veszek, gömböt formázok belőle, majd a közepébe egy mélyedést készítek, ebbe belenyomkodok egy brownie-kockát, amit körbeveszek a tésztával, gömböt formázok belőle, és egy sütőpapírral bélelt tepsire rakom. Nekem 14 gombócot sikerült készíteni ebből az adagból.
  7. 160 °C-os sütőben 18 percig sütöm.

2010. július 31., szombat

Kakaós brownie

Körülbelül egy hónapja találtam egy külföldi gasztroblogon egy nagyon "durva" kekszet, brownie-val töltött, sok csokilencsével megspékelve... A recept szerint a brownie rész egy boltban kapható keverékből készül, de mivel nem egy nagy ördöngősség brownie-t készíteni, ezért bevetettem egy már korábban lementett receptet, amely a legjobb kakaós brownie néven fut. Azért döntöttem emellett, mert a keksz tésztája rengeteg csokit tartalmaz, ebbe a brownie-ba pedig csak kakaóport kell rakni. A kekszet csak holnap fogom elkészíteni, amelyhez félreraktam egy 4x20 cm-es csíkot, a többit pedig be lehet falni.

Hozzávalók
  • 140 g vaj
  • 280 g cukor
  • 80 g holland kakaópor
  • 1/4 tk só
  • 1 ek vaníliakivonat
  • 2 tojás
  • 65 g liszt
  • 2/3 csésze darabolt dió (opcionális)
Elkészítés
  1. A vajat egy tálban gyöngyöző víz fölé helyezem, megolvasztom, majd alaposan elkeverem benne a cukrot és a sót, illetve a kakaóport is.
  2. Addig melegítem kevergetve, míg olyan forró nem lesz, hogy nem bírom sokáig a masszában hagyni az ujjam, ha ellenőrzöm a hőmérsékletét.
  3. Leveszem a fazékról a tálat, és hagyom langyosra hűlni. (eléggé "szemcsés" az állaga, de ha belekerül a többi hozzávaló, szép sima lesz)
  4. Hozzáadom a vaníliakivonatot, a tojásokat egyenként, alaposan elkeverve.
  5. Végül a liszt és a dió kerül bele. (én most kihagytam az utóbbit)
  6. A masszát egy sütőpapírral kibélelt, 20x20 cm-es sütőedénybe öntöm, és 160 °C-os sütőben 20 percig sütöm.

2010. július 29., csütörtök

Szilvalekváros gombóc

Nálunk a gyümölccsel töltött gombóc nem igazán nyerő, a lekváros annál inkább, amit ugyan nehezebb elkészíteni, de tényleg megéri. Általában szilvalekvárral készül, de szederlekvárral is nagyon finom. Ezenkívül nem pirított zsemlemorzsába szoktuk forgatni a gombócokat, hanem búzadarába.

Hozzávalók
  • 500 g krumpli, tisztítva
  • 250-300 g liszt (a krumplitól függ)
  • 1 tojás
  • 1 ek mangalicazsír
  • 1 csipet só
  • szilvalekvár
  • 200 g búzadara
  • kevés vaj/zsír
  • 1 dl forró (!) víz
  • 1 csipet só
  • cukor ízlés szerint

Elkészítés
  1. A krumplit puhára főzöm, majd még melegen áttöröm, hozzákeverem a zsírt, és hagyom kihűlni.
  2. Ezt követően a tojást, a lisztet és a sót is hozzáadom.
  3. Az így kapott tésztát lisztezett felületen kb. fél cm vastagra nyújtom, majd éles késsel négyzetekre vágom, melyek közepére rakok a lekvárból egy keveset, a négyzet csúcsait összecsippentem, és óvatosan gombócot formázok belőle. Ez a legnehezebb rész, nagyon vigyázni kell, hogy alaposan befedje a lekvárt a tészta, különben főzés közben kifolyik.
  4. Egy fazékban vizet melegítek egy csipet sóval, és ha felforrt, beleteszem a gombócokat. Az újraforrástól számított 8-10 percig főzöm a gombócokat (fel kell jönniük a víz tetejére). Ha kész, szűrőkanállal kiszedem.
  5. A búzadarát kevés vajon aranybarnára pirítom, majd ráöntök 1 dl forrásban lévő vizet, gyorsan lefedem, hogy a fedő alatt képződő gőzben a dara megpuhuljon, megduzzadjon.
  6. 10 perc elteltével leveszem a fedőt, átkavargatom, és hozzáadok egy csipet sót és cukrot ízlés szerint. Ezt egyébként lehet egy kis darált dióval, mákkal vagy fahéjjal is gazdagítani.
  7. A lecsepegtetett gombócokat megforgatom a pirított búzadarában, majd fahéjas porcukorral megszórva tálalom.

Lazacfilé mézes sárgarépával

Könnyű és viszonylag gyors ebéd, 1 óra alatt elkészül.

Hozzávalók
  • 800 g lazacfilé
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 citrom
  • provance-i fűszerkeverék
  • olívaolaj
  • bors
  • 500 g sárgarépa
  • 3 ek balzsamecet
  • 6 ek méz
  • 2 ek szezámmag
  • olívaolaj

Elkészítés
  1. A lazacfiléket leöblítem, és olívaolajjal kikent sütőedénybe helyezem a pikkelyes oldalával lefelé (sütés után könnyen levált róla).
  2. A citrom levével meglocsolom, majd sózom, borsozom, a préselt fokhagymát elegyengetem rajta, végül megszórom a provance-i fűszerkeverékkel, és 160 °C-os sütőben 45-50 percig sütöm.
  3. Amíg a lazac készül, a sárgarépákat megpucolom, csíkokra vágom, majd egy nagyobb méretű serpenyőben olajat hevítek, rádobom a répaszeleteket, megsózom és kb. 5 percig párolom.
  4. Meglocsolom a balzsamecettel, hozzáadom a mézet, alaposan átforgatom az egészet, majd felöntöm annyi vízzel, ami épp ellepi, és további 20 percig főzöm közepes lángon, fedő alatt.
  5. A végén leveszem a fedőt, és nagy láng fölött elpárologtatom a folyadékot teljesen. A répának kissé roppanósnak kell lennie, ezért ha túl hamar megpuhul, ki kell venni a répát a szirupból, és beforralás után kell hozzáforgatni, ha pedig még nem főtt meg eléggé, pótoljuk a vizet.
  6. Utolsó lépésként a száraz serpenyőben megpirított szezámmagot keverjük a répához.

2010. július 28., szerda

Joghurtos zabkása szederrel

A zabkását csak néhány éve szerettem meg, de azóta nagyon gyakran készítem reggelire. Nagyon hálás étel, hiszen ezerféleképpen lehet variálni, egész délig ki lehet bírni vele nagyobb éhségroham nélkül, ráadásul nagyon egészséges. Általában 1 rész zabpehely, 1 rész víz és 1 rész tejből (néha kókusztejből vagy egy részét tejszínből) főzöm, amit egy csipet sóval és mézzel ízesítek, majd a végén egy darabka hideg vajat is elkeverek benne, amitől nagyon jó, selymes állaga lesz. Lehet ízesíteni a tejbegríznél, -rizsnél megszokott fahéjjal, kakaóval, de aszalt és friss gyümölcsökkel, lekvárral, olajos magvakkal, nutellával, karamellszósszal is isteni. Mostanában azonban próbálom nem túlzásba vinni a kalóriabevitelt, ha nem muszáj. A csak vízzel készített változat nekem nem jött be, úgyhogy megszületett az ötlet, hogy tej helyett joghurttal készüljön. Nekem nagyon ízlett, kicsit savanykás, krémes állagú.

Hozzávalók (1 főre)
  • 50 g zabpehely
  • 1 kis doboz natúr joghurt (125 g)
  • 1 ek méz
  • 1 tk fahéj
  • szeder
Elkészítés
  1. A zabpelyhet egy csipet sóval és kétszeres mennyiségű vízzel főzni kezdem folyamatos kevergetés mellett.
  2. A vizet miután teljesen beitta - ami kb. 10 percig tart - és nagyon sűrű lett (nem szabad folyósnak lennie, mert a joghurt hígítani fog rajta), leveszem a gázról és hozzákeverem a joghurtot, a mézet, a fahéjat, és lefedve hagyom néhány percig.
  3. Fogyasztás előtt a szedret is hozzáadom.

2010. július 24., szombat

Joghurtos padlizsánkrém

Nyáron szinte hetente készítek padlizsánkrémet, hol majonézzel, hol joghurttal. Most éppen sült hagymával turbóztam fel. Szabadtűzön sütve még finomabb lenne, de ilyen rossz időben a sütő is megfelel.

Hozzávalók
  • 2 kisebb padlizsán
  • 1 doboz natúr joghurt (125 g)
  • 2 kisebb fej lilahagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • bors

Elkészítés
  1. A megmosott padlizsánokat villával megszúrkálom, egy sütőpapírral kibélelt tepsire helyezem, és 180 °C-os sütőben egy órán át sütöm.
  2. Az utolsó 15 percben a padlizsánok mellé dobom a negyedekre vágott lilhagymát és a fokhagymagerezdeket is.
  3. Ha kész, hagyom hűlni, majd a késes robotgépbe dobom a hagymákat, utána a kanállal kikapart padlizsánhúst. Végül a natúr joghurttal is átforgatom, és sóval, borssal ízesítem.
  4. Hűtőbe rakom, ahol még sűrűsödni fog. Magos kenyérrel, paradicsommal, egy kis mozzarellával igazán finom reggeli.

2010. július 23., péntek

Palacsinta

Mindenkinek megvan a saját, jól bevált palacsintareceptje. Ez pedig az enyém. Semmi extra, csak szeretném, ha a számomra tökéletes arányok mindig kéznél lennének, ha éppen palacsintát sütni támad kedvem. Most citromos túrókrémmel töltöttem, és a kertben összeszedett gyümölcsökkel körítettem.

Hozzávalók
  • 300 g liszt
  • 3 tojás
  • 6 dl tej
  • 2,5-3 dl szénsavas ásványvíz/szóda
  • 3 ek nádcukor
  • fél dl olaj
  • 1 csipet só

Elkészítés
  1. A tojásokat a cukorral és a sóval habosra keverem.
  2. Hozzáadom a tejet és a lisztet felváltva, majd a szénsavas víz és az olaj is mehet bele. Csomómentesre kavarom, és berakom a hűtőbe fél órára.
  3. Egy serpenyőt szilikonos ecsettel kikenek olajjal - így nem úszik majd az olajban - , felhevítem, rámerek egy adag palacsintatésztát, és megsütöm mindkét oldalát.

2010. július 22., csütörtök

Paella

A Lidlben a mai naptól akciósan kapható paella serpenyő. Már régóta szeretném kipróbálni az ebben készülő spanyol rizsételt, úgyhogy miután ma beszereztem, rögtön használatba is vettem a serpenyőt. Elég nagy, 38 cm átmérőjű, így az én tűzhelyemen nem tudtam a gázrózsa közepére helyezni a konyhapult miatt, ezért 1-2 percenként fordítottam rajta egyet, hogy nagyjából egyenletesen érje a hő. A paella elkészítése során az itt leírtakat követtem főként, a hozzávalókat pedig a hűtő tartalmához igazítottam. Nagyon finom, laktató egytál étel lett. Kovászos uborkával ettük.

Hozzávalók (4-5 személyre)
  • 1 vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 2 paradicsom (héj nélkül)
  • 2 ek házi paradicsompüré
  • 2 babérlevél
  • 2 kk fűszerpaprika
  • 1 kisebb padlizsán
  • 1 szál mangalica kolbász
  • 1 egész csirkemellfilé
  • 350 g carnaroli rizs
  • 1 l alaplé
  • 1 csipet sáfrány (ez sajna nálam kimaradt, mert nem kaptam)
  • olívaolaj, só, bors

Elkészítés
  1. A sofritohoz a paella serpenyőben az apróra vágott vöröshagymát, a zúzott fokhagymagerezdeket, a kockára vágott paradicsomot és a paradicsompürét a babérlevéllel olívaolajon, kis láng felett megpárolom. Amikor kezd sűrűsödni, hozzáadom a fűszerpaprikát is, majd megvárom, amíg elpárolog a leve teljesen. Kiszedem egy tálkába.
  2. Egy evőkanál olívaolajon átforgatom a kis kockákra vágott padlizsánt is, sózom, borsozom, puhára párolom. Ezt is félre tesszük.
  3. Következik a kolbászdarabkák megpirítása, melyet szintén kiszedünk a serpenyőből.
  4. A kockára vágott csirkemellt is aranybarnára pirítjuk a kolbászból visszamaradt zsíron, enyhén sózzuk, borsozzuk, és ha kész, egy tálkába szedjük.
  5. A sofritot újra a serpenyőbe helyezem, és felöntöm kb. 7 dl alaplével (nálam most víz és tavaly eltett zöldségmix + 1 csipet sáfrány lett volna, ha kaptam volna...), 5 percig forralom, majd hozzáadom a rizst, sózom, borsozom. Szépen elegyengetem a serpenyőben, és 10 percig nagy lángon főzöm, közben a serpenyőt 1-2 percenként rázogatva (és forgatva a fent említett okok miatt). Ha túl gyorsan párolog az alaplé, öntök még hozzá.
  6. Ha letelt a 10 perc, hozzáadom a sült padlizsánt, kolbászt és a csirkemellkockákat. A következő 10 percben kis lángon folytatom a főzést, és nem rázogatom, kevergetni sem szabad (a forgatás viszont marad). Majd 2-3 percig nagy lángon elfőzöm a maradék alaplevet, ha maradt, és kissé megpirítom az alját.
  7. Végül elzárom alatta a gázt, és alufóliával lefedve 5 percig pihentetem.
Related Posts with Thumbnails
 


Design by: Blogger XML Skins | Distributed by: Blogger Templates | Sponsored by Application Monitoring

© puffancs

Creative Commons License
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható