2010. november 29., hétfő

Sütőtökös cheesecake karamellszósszal

A sütőtökkel nem mindig voltam ennyire jó viszonyban. Kiskoromban Anyukám rendszeresen próbálta belém diktálni. Nem sok sikerrel, mivel a rosszullét kerülgetett már a "szagától" is. Aztán egy éve egy étteremben a vacsorapartnereim unszolására megkóstoltuk a szezonális kínálatban szereplő sütőtökkrémlevest tökmagolajjal és pirított pancettával. Mondanom sem kell, isteni volt. Otthon rögtön reprodukáltam is, és azóta az őszi-téli időszakban legalább kéthetente visszatérő vendég a konyhában, nemcsak leves formájában. Hihetetlen, hogy mennyit változik az ember ízlése az élete során (bár a sárgadinnye esetében nem érzem még a változás szelét..).
Az utóbbi időben a külföldi blogokon naponta jelennek meg a különféle szebbnél szebb sütőtökös piték, muffinok, sajttorták. Nagyon kíváncsi lettem, hogy vajon hogy működhet a sütőtök édességben. A sajttortára esett a választásom. A biztonság kedvéért készítettem hozzá egy kis karamellszószt, hogyha mégse jönne be annyira, valami feldobja, de enélkül is teljesen jó, még a válogatós gyerekeknek is nagyon ízlett.

Hozzávalók (22 cm-es tortaformához)
Alap
  • 215 g keksz (1 csomag Győri Zabfalatok)
  • 100 g vaj
  • 1/2 tk fahéj
Töltelék
  • 500 g mascarpone
  • 250 g sütőtökpép
  • 150 g barnacukor
  • 3 tojás
  • 1/2 tk fahéj
  • 1/2 tk reszelt gyömbér
  • 1/4 tk szerecsendió
  • 1/4 tk szegfűszeg
  • 1 csipet só
  • 1 tk vaníliakivonat
  • 2 ek keményítő
Karamellszósz
  • 125 g kristálycukor
  • 80 ml tejszín
  • 25 g vaj

Elkészítés
  1. A sütőtököt megmosom, 4 részre vágom, és 180 °C-on 45-60 percig sütöm. 250 grammnyi pépet félreteszek (a többit megeszem magában, vagy krémleves készül belőle, esetleg krumplipüréhez keverem).
  2. A kekszet morzsás állagúra darálom, hozzádolgozom az olvasztott vajat, a fahéjat, és a sütőpapírral bélelt tortaforma aljába nyomkodom a masszát. 180 °C-os sütőben 8 percig sütőm, majd hagyom hűlni.
  3. A töltelékhez a szobahőmérsékletű mascarponet kikeverem a cukorral, a tojásokkal, a fűszerekkel, a vaníliakivonattal, a keményítővel és a sütőtökpéppel.
  4. A krémet a kekszalapra öntöm, és 160 °C-on 30 percig, majd további 30 percig 140 °C-on sütöm (sütőfüggő!). Ha nagyon kezd barnulni a teteje, érdemes alufóliával letakarni. Akkor jó, ha a teteje még kissé remeg.
  5. Nyitott sütőajtó mellett hagyom hűlni, majd néhány óra hűtés után fogyasztható is.
  6. Közben elkészítem a karamellszószt. A cukrot világosbarnára karamellizálom (ha 2 ek vízzel kezdjük karamellizálni a cukrot, kisebb az esélye a leégésnek), majd tűzről lehúzva óvatosan hozzákeverem a tejszínt és a vajat, és lassú tűzön addig főzöm folyamatosan kevergetve, amíg el nem éri a megfelelő állagot.

2010. november 15., hétfő

Lazackrém

Egyszerű, gyors, de mégis nagyszerű, kényeztető reggeli. Fokhagymás pirítóssal a legjobb.

Hozzávalók (4-6 személyre)
  • 200 g hidegen füstölt lazacfilé
  • másfél doboz Philadelphia krémsajt
  • 3 ek tejföl
  • petrezselyemlevél
  • só, bors

Elkészítés
Minden hozzávalót egy magasfalú mérőedénybe teszek, és botmixerrel krémesre turmixolom.
Related Posts with Thumbnails
 


Design by: Blogger XML Skins | Distributed by: Blogger Templates | Sponsored by Application Monitoring

© puffancs

Creative Commons License
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható